Ugrás a fő tartalomra

A nemzet önzői

A kormány nagyon tagadja, hogy bármilyen köze is lenne a klímaváltozás megfékezéséről kezdeményezett konzultációhoz, pedig ez volt az évtized legjobb húzása, még ha Brüsszel kényszerítő, sok millió eurós keze is kellett hozzá. Természetesen kitöltöttem.


Nincs abban semmi meglepetés, hogy ha nincsenek a szemfüles internetfelhasználók, akkor a klímavédelmi konzultációból nem lesz semmi. A Fidesz elaggott vezetői egyáltalán nem tartják a lépést a világgal. De hát mit is várunk Orbán Viktortól? Nemzedékéből annak a csoportnak az oszlopos tagja, akik egyedüliként a történelemben szívügyévé tette, hogy utódaira sokkal nehezebb világot hagyjon, mint amit örökül kapott.


A deficit miniszterelnök csak a vagyon harácsolásából és mások tönkretételéből mutatott - negatív - példát. Mind emberségből, mind nagylelkűségből, mind szeretetből, mind védelemből, mind jövőépítésből olyan deficites, mint egy átlag magyar kórház költségvetése. Igazából még saját érdekéből sem képes hosszabb távon gondolkodni, nem hogy a a következő nemezedék - saját fiai és unokáinak idejébe - belegondoljon.


Azoknak a politikusoknak, akik csak kisemmizni akarják a világot saját hatalmuk érdekében - legyen jobbosok vagy balosok -, a napjaik megvannak számlálva. Feljövőben van az új generáció, a mai harmincasok, húszasok és - igen örvendetesen - a tizenévesek, akik helyet kérnek a világháború utáni nemzedékek által kisajátított politikai asztalnál.


S helyet kell adni nekik. Egész egyszerűen a miniszterelnök és sleppje eljutott a plafonig és nem képes áttörni rajta. Nem képes szembenézni azokkal a problémákkal, amiket javarészt az ő nemzedékük (is) okozott a világ felelőtlen kihasználásával, a javak mértéktelen harácsolásával, mind a természetben, mind a társadalomban. Helyet kell adni az olyan új témáknak, mint a zöld ipar, meg kell reformálni a társadalombiztosítást, változtatni kell életmódunkon, hogy a a földi klíma változásának ember általi gerjesztett gyorsulását a saját kihalásunk, a saját gyermekeink és unokáink érdekében lelassítsuk.


Orbánnak ezek nem számítanak. Ő csak a hatalmát akarja megőrizni, nem érdekli, hogy maga után mit hagy. Ő már jó eséllyel nem éli meg a Kárpát-medence jelentős részének elsivatagosodását, mint ahogy azt sem, amikor a klíma és az időjárás (a korrupciót nem is említve) miatt fel kell újítani a veszélyes anyagok temetőjét.


És a legszomorúbb, hogy a sleppje, a kormánytagok, a szóvivők és a Fidesz támogatóinak nagy része nyíltan bevallja, hogy nem érdekli* sem a mi sem a saját gyermekeink jövője; ellenben ismeretlenül nekimennek Great Thunbergnek, a klímavédelemnek, pedig ez az ő unokájáról is szól.

Megjegyzések

  1. alapjarat.hu/aktualis/jeremy-clarkson-kiakadt-16-eves-thunbergre-az-autokiallitasok-gyilkosara?fbclid=IwAR1qVQjBPuTUmWfngoMiMLxH2tl52D_oFE7VbDJLJXkz1sqfrb6Ve-3ehbU

    Egy buta, beteg kislány (akit egyébként szánlamas tudatlan bábként mozgatnak gátlástalan szélsőbalos anarchisták) hisztériája nem old meg semmit.

    external-preview.redd.it/wSpP_0Nv1BqzsXiPtelDOcYQafvDEpXx8EFWuPlDD5A.jpg?auto=webp&s=b02cb6cb4ccbb1cd64b6cb1d03bb779ad62b036d

    cloudinary.cagle.com/image/upload/w_600/cartoons/230104.png

    ejbron.files.wordpress.com/2019/08/ecqiz6exyaikq-k.jpg

    Karigeri kihirdetett "klímavészhelyzete" sem.

    A brüsszeli komisszárok és méregzöldek eszement korlátozásai és tiltásai sem, mert ezek a világ olyan elenyésző részére vonatkoznak, mely messze a legkisebb arányban felelős a környezetpusztításért és minden "önkéntes" önkorlátozással, tiltással, eszement túlszabályozással csak magát szívatja meg, saját gazdaságát hasaltatja el, saját technológiai előnyeit dobja sutba, saját fogyasztását pusztítja, saját gazdaságát teszi verenyképtelenné, amin hasukat fogva röhögnek olyan - velünk egyébként élet-halál harcot vívó gazdasági térségek, melyek a demográfiai katasztrófájukat európai gondolkodással elképzelhetetlen és hihetetlen környezetszennyezéssel is tetézik.

    Meg kellene érteni végre, hogy mérnökök, tudósok és vállalkozók oldanak meg műszaki-tudományos problémákat, rengeteg tanulást, kísérletezést és gondolkodást és befektetéseket követően.

    Minden más manipuláció, parasztvakítás és hazugság.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...

Gázok

  Mint a fickó – elnézést, de nincs rá más szó – befingik a szobába, majd ki slisszol onnan: ilyen Demeter Szilárd viselkedése. Sorosozik egyet, szítja az amúgy sem szűnő gyűlöletet, majd hirtelen, mintha magába szállna, visszavonul. “Pardon” – mondta, mintha csak a lábára lépett volna valakinek a villamoson csúcsidőben. Csak hogy ez kevés. Miután közzé tették és felkapták, nem lehet meg nem történté tenni egy publicisztikát. Miután Izrael tiltakozott, a zsidó szervezetek megsértődtek, már nem lehet kiradírozni a cikket. Mint amikor valaki a szobába fingik, s utána kislisszol az ajtón. A szag itt maradt, a kár megtörtént. Olyanokat is sikerült Demeter Szilárdnak maga, a Fidesz és Magyarország ellen hangolnia, akiket nem szeretett volna. Sőt fokozni is sikerült azzal, hogy sikerült olyanokat írnia, hogy egyeztetett korábban a zsidó barátaival, akik egyet érettek vele. Ha ezek a barátok tényleg léteznek, akkor vagy nem barátok, vagy nem zsidók – ám mindenképp hülyék. Mert ezzel a cik...