Farkasordító hideg jön, minden média ezzel van tele. Nekem mindegy, most még a meleg szobában ülök, és talán ezt a hideget még itt fogom tölteni - de tisztában vagyok vele, hogy ma itt a Kárpátok ölelésében semmire sincs garancia. Csak egy rossz hitel, egy hirtelen jött munkanélküliség, egy betegség kell és mindjárt kint vagyok az utcán.
Dermedten állok a buszmegállóban. A nadrágom semmi perc alatt kihűlt a metsző, hideg szélben. Türelmetlenkedek, pedig legfeljebb 10 percet kell várnom a nappali hidegben míg jön a busz.
Pár méterre tőlem a fickó már nem ilyen szerencsés. Évek óta kint van az utcán, vele vajon mi lesz ebben a hidegben?
Mínusz huszonnégy fok, ismétlem magamban. 2015-ben a regisztrált hajléktalanok száma rendszerváltozáskori szám négyszeresére emelkedett, majd 12 ezeret mutatott - és mennyien vannak a regisztrálatlanok, senki sem tudja. Ma Magyarországon nincs pontos szám, hogy hány polgártársunk él fedél nélkül, az utcán. Nem csoda, hisz Magyarország gazdagságát mindig is a leggazdagabbakkal mérték, sosem a szegényekkel. Talán ez a magyarázata az is, hogy én sehol sem találom a jobban teljesítő Magyarországot.
Pedig nem lenne nehéz, még a Századvég is elintézhetné pár százmillióért: ki kell menni és megszámolni az embereket a bokrokban, a kapualjakban, az aluljárókban. Már ha észreveszik őket.
Mert ma Magyarországon szociális vakság van a döntéshozóktól a végrehajtókig mindenütt: a gazadagok nem látják a szegényeket - mert nem férnek össze a jobban teljesítő Magyarországgal.
FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!
Hát legalább most észrevehetnénk őket. Ha veszel nekik egy meleg teát - nem sok, százhúsz forint - már megmentettél egyet. Ha van egy fölös pléded, egy kabátod, ami csak áll a szekrényben... Tudom, karácsonyra meg elajándékoztad a jótékonysági keretet, de a hideg úgy látszik nem várja meg a következő adományozó időszakot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése