Ugrás a fő tartalomra

Nolimpia

Végre vannak, akik nem csak pulpitusról szavakkal, hanem tettekkel is hajlandók a harcolni nemzetünkre fogát fenő rém ellen, nevezzük nevén: Budapesti Olimpia.


Furcsa kis ország vagyunk mi: gy ember eldönti, hogy legyen Budapesti Olimpia, kétmilliónak megadatik, hogy szavazzon róla, pedig az egész országot magával rántja a pusztulásba, romlásba és államcsődbe egy ilyen intézmény. Nem csak arról van szó, hogy Budapest tele lesz lassan rohadó betoncsontvázakkal, hanem arról hogy a vidéken élőknek hány száz évig kell fizetni ezt a semmire sem jó fényűzést.


Mert az olimpia rendezésre nem való másra, mint annak bizonyítására, hogy a rendező olyan gazdag, hogy meghívja a fél világot egy hónapig tartó lakomára. 



Mióta élek nem volt még olyan olimpia, ami pénzügyileg, kulturálisan vagy akár csak turisztikailag megérte volna.



Legfeljebb nem volt annyira ráfizetéses. A britek már csak értenek valamicskét a pénzhez, és tény hogy nem lopták el a költségvetés kétharmadát, de így is inkább a nullszaladóra mentek rá, és igyekeztek mindent a legolcsóbban megcsinálni: elbontható stadionokat terveztek és inkább városrészeket újítottak meg és mintegy mellesleg rendeztek egy olimpiát.


De az egy szem Londoni olimpián kívül csak arról lehet képeket mutatni, ahogy az egy hónapos rendezvény kedvéért felhúzott csodák szép lassan korrodálnak.


Ezért örülök annak, hogy végre vannak, akik nem csak szavak szintjén tiltakoznak e nemzetünket veszélyeztető szabad rablás ellen, hanem tettekkel. Egy népszavazással. A Momentum Mozgalom tette akkor is lelkesítő, ha igazságtalannak tartom, hogy kétmillió budapesti döntheti el nemzetünk sorsát.


Ennél már csak az az idegesítőbb, amikor 199 ember "szavazgat" a patkóban, s mi itt kint, 10 millióan szívunk miatta.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...