Ugrás a fő tartalomra

Gallóné, az államtitkár

Igen, ott voltam, amikor a tanárok és a szülők Miskolcon fellázadtak az orbáni-orwelli oktatási rendszer ellen. Igen, végigcsápoltam a tömegben a Miskolci tüntetést. Ott voltam Gallóné mögött, amikor irigykedve bámulta a sokezres tömeget, mert valljuk be a Pedagógusok Szakszervezetének elnöksége egy szalmát nem tett keresztbe a rendezvény érdekében - a városi szervezet tagjaié és segítőiké minden érdem.


És erre tegnap mit olvasok?


Sztrájkoljanak a pedagógusok - de csak munkaidőn túl!


Mi van? 


Megőrült ez a nő?


Miért nem a szabadság ideje alatt? Ugyanaz!


Még a fülemben visszhangoznak Varga Andrea a Hősök terén elmondott szavai: ne engedjétek, hogy a szakszervezeti vezetőitek meghátráljanak.


Akkor nem tudtam elképzelni, hogy bármely vezető, igazgató, aki az emelvényen állt meghátrálna. Azt a tömeget látva, elképzelhetetlen volt.



És nem csak február harmadikán volt elképzelhetetlen, hanem március 15.-én, a parlament előtt megrendezett tüntetésen is, ahol egy voltam a sok tízezerből. Egy elkeseredett szülő-jelölt, aki fontosnak tartja, hogy jövendő utódai maximum saját akaratukból legyenek robotok, ne pedig az oktatásért felelős miniszterek parancsa szerint.


Ott álltam Gallónéval szemben és tüntettem egy olyan oktatási rendszerért, ahol sem a pedagógus, sem a gyerek nem veszik el. És tegnapelőtt ugyanezt a Gallónét látom, a legújabb javaslatát lobogtatva,  egy elnökségi határozatot, hogy a sztrájkot munkaidőn túl kell megtartani.



Határozat, nevetséges. A határozati javaslatot ugyanis Gallóné fogalmazta meg és nyújtotta be az elnökségnek. Egy személyben, egyeztetés nélkül. A PSZ elnöksége meg befeküdt neki.



Azután ránéztem a frissen tupírozott frizurájára, a karót nyelt testtartására, az iskolatáblát már csak fotókon látott szemébe néztem, és rájöttem:



Gallóné átigazolt az EMMI-be.



Ő lett Hoffmann Rózsa és Czunyiné utódja, a köznevelési álomtitkár, csak még nem hivatalosan. Ám a politikája már nem az általa képviselt Tanárok akaratát szolgálja, hanem a Minisztériumét, a Kormányét, Orbán Viktorét.


Kedves Tanárok, tűritek, hogy állítólagos szakszervezeti vezetőitek így eláruljanak benneteket? Meghátrálnak, bepucsítanak és mire kettőt pillantunk már a kormány gyűlölt politikája mellett vannak. Pedig most nem vagytok egyedül. Szülők tíz és százezrei állnak mögöttetek, mindenki akinek gyereke van és lesz. S ha hagyjátok a Gallóné-félék garázdálkodását, a gyerekeket és a szülőket hagyjátok cserben! Hagyjátok? Ne hagyjátok! Mert elvehették a nyugdíjunkat, elvehették a munkánkat, de a gyerek jövőjét nem adjuk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...