Ugrás a fő tartalomra

Az utolsó mohikán

Isten nyugosztalja Miniszterelnök Úr!Horn Gyula - Wikipédia


Bárki bármit is mond, Önnel elvesztettük a harmadik Magyar köztársaság egyik legfeltétlenebb hívét, egy nagy és példamutató demokratát, akitől még sokat, nagyon sokat kellett volna tanulnunk.


Mondhatnak bármit Horn Gyulára - különösen fiatalkori éveire - de egyet senki nem tagadhat meg, elismerés illeti meg mindazért, amit a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években tett.


Mert bátornak és feltétlen demokratának kellett lenni ahhoz, hogy Magyarország demokratikus átalakulás során megnyissa a határait - hisz még mindig itt voltak az oroszok, akik bármikor beavatkozhattak volna az eseményekbe. Demokratának kellett lenni ahhoz, hogy a rendszerváltás után az ember ott maradjon a politikában, még akkor is ha egyesek - olykor pont korábbi harcostárasak és kollégák - stigmát ragasztanak az emberre. Csakis igaz baloldali és igaz demokraták szervezhették meg újra - az azóta megint válságba jutott - baloldalt. Demokratának és államférfinek kellett lenni, hogy az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció kétharmados többségét az ország érdekében és a demokrácia építésére - és ne az elszigeteltség és a válság mélyítésére - használják. Csak is államférfi és igaz magyar, igazi baloldali ember tehette meg, hogy stabilizálja az országot lehetőleg minél kevésbé verve el a szegényeken a port - de feláldozva saját népszerűségét.


De legnagyobb érdeme, hogy szembe nézett saját múltjával és változtatott az életén. Megtanított minket változtatni az életünkön, megtanított minket arra, hogy az ország jövője és stabilitása fontosabb hatalmunknál és népszerűségünknél. Nem fogom Önt megítélni, mert nem az én tisztem, de tisztelni fogom azért, mert ellenmondásos és viharos időszakokon át, Önt valahol mindig is az ország jövője érdekelte. A többi a történészek feladata.


Ma nagy ember távozott tőlünk. A ma esti ima érte szól.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...