Ugrás a fő tartalomra

A legnagyobb kisebbség

Melyik Magyarországon a legnagyobb, legnépesebb kisebbség? Nem, nem a roma. A devizahiteles. Tudják az az ember, aki nem tudott ellenállni a 2 szobás panellakás jelentette luxusnak és és bedőlve a bankoknak, és a gonosz karvalytőkének, EUR alapon volt fényűző. Mert akkor olcsóbbnak tűnt.


Tudják azok, akiknek van ugyan lakása, és a lakás értékének akár a kétszeresét is kitevő tartozása. Pedig a család már nem eszik és így is a fizetésének kétszeresével törleszt, de az elszámoló levelet már nem olvassa el, mert tudja jól hogy az adósság ebben a hónapban sem csökkent, hiába minden erőlködés. Azok pedig akik elhallgatták előle a kockázatokat, akik miatt idekerült, persze mossák a kezeiket, épp úgy mint akiknek hatalmába volna segíteni.


Ez az a kisebbség melybe - az Orbán-kormány tavaly előtti jelentése szerint - 1,8 millió, durván minden ötödik magyar állampolgár beletartozik. De ezek közt nincs az a devizahiteles, aki a budai villájára vett fel egymillió svájci frankot, mert az visszafizette. Vagy megvárta míg az állam besegít neki és visszafizette. Ez az a kisebbség mely egy álmot, egy fényűző álmot kergetett, azt a középosztálybeli életet, melyet szintén egy Orbán kormány hirdetett meg: három szoba, három gyerek, négy kerék.


Ezeknek az emberek a saját lakásukban szeretnének élni, nem állami albérletben, hisz onnan költöztek ide. Ezek az emberek ott szeretnének lakni, ahol rokonaik és barátaik élnek, ahol a munkahelyük van, nem pedig - már bocsánat az Ócsaiaktól - az isten háta mögött eldugva, elfelejtve, több órára minden értelmes munkalehetőségtől. Ezeknek az embereknek nincs a matracban milliójuk, hogy árfolyam rögzítéssel tudjanak élni.


Van viszont munkanélküli a családban. Kisgyerek. Beosztás, sőt egyenesen fösvénység, hogy beosszák azt a jövedelmüket ami nem létezik, hisz bár a család tagjai elmennek dolgozni, de a fizetést még aznap lenyúlja a bank.


Valamint van egy Orbán Viktorjuk.


Egy Orbán Viktor, aki mindenféle hülyeséget kitalál, ahelyett, hogy keményen megfogná azt a kormányrudat, és garantálna azt az erős forintot - vagy azt a jövedelmi szintet - mellyel a család talán nem menne tönkre. Sem anyagilag, sem lelkileg.


Ez az az Orbán, akinek elmúlt három éve semmi másról nem szólt, csak arról, hogy mennyire tud izomból kormányozni. Mindegy volt neki, hogy mit mondanak a szakértők, vagy azok, akik érdekében vagy akik ellen hozta  a szabályokat, Viktor mindig ment a maga feje után és elérte amit akart. Úgy látszik a devizahiteleseket nem akarja megmenteni.


Pedig ha már volt olyan kedves és nagyvonalú, hogy az ország minden lakosa közt felosztotta a miskolciak, a hódmezővásárhelyiek és a budapestiek és minden település adósságát az egész ország közt - mert nagyjából ezt jelenteti az önkormányzati hitelek átvállalása -, igazán lehetett volna annyira gáláns is, hogy átvállalja ugyanilyen mértékben a deviza alapú hitelen otthont teremtő emberek adósságát is. Pont ugyanolyan nehéz lett volna kivitelezni, csak az államháztartásnak nem került volna annyiba.


Ellenben Orbán mindent megtesz, hogy ezt a kisebbséget kiirtsa: mindent elkövet, hogy az euró és a svájci frank minél több forintba kerüljön, és hogy a devizahitelesek oly magas számokkal ismerkedjenek meg, mely számok már nincsenek is. Itt a gyönyörű tavaszi kikelet, de nem csak a hőmérséklet emelkedik lassan, de biztosan, hanem az euró árfolyama is, vele a devizahitelesek vérnyomása is, de nem baj, hisz ha nem akartak állami lakásban élni, ha nem akartak az isten háta mögött élni, akkor csak vigye el őket a szívroham.


Az intenzíven és a temetőben úgysem szokás tiltakozni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...