Ugrás a fő tartalomra

Időszerű változtatások

A diákok csillapodni nem akaró tiltakozási hulláma egyet jelez: Orbánnak ideje szembenéznie a rég időszerű változtatásokkal. Ideje szembe néznie azzal, hogy nem saját hatalmának megtartására, hanem a Magyarország szolgálatára tette le esküjét.


Orbán Viktor előtt két út áll: meghajol a diákság előtt, vagy lemond.


Ha meghajol, akkor meg kell lépnie az időszerű változtatásokat a kormányban, fel kell állítani az alkalmatlan Balog Zoltánt, Hoffmann Rózsát és egy lendülettel Matolcsyt és Pintért is. Ha meghajol, akkor a jobb keze és önérzetének megsemmisülése árán, nem kell szembe néznie azzal, hogy hónapokra megbénulhat az ország, az oktatás, nem kell szembenéznie azzal, ahogy a FIDESZ kétharmad látványosan felmorzsolódik mögötte. Mert a képviselők egy ideig kitartanak, de sokáig nem, mert nekik előbb-utóbb vissza kell menniük körzeteikbe, előbb vagy utóbb szembe kell nézni az emberekkel, nem bujkálhatnak a végtelenségig a parlamentben.


Ha nem hajol meg, önérzetével és jobb kezével együtt a történelem sötét lapjaira kerül fel, és végignézheti, ahogy emlékezete is gyalázatossá válik.


Fel kell ismernie végre mindenkinek, hogy a mai diákság már nem a rendszerváltó nemzedék, ezek a fiatalok már nem tanulták a demokráciát, nem ellesték a nyugattól, hanem benne nőttek fel. Ezek a fiatalok szabadon tanulhattak az elnyomásról, és felismerik az elnyomókat! Ezek a diákok jogosan kérnek helyet az asztalnál. Ezek a diákok minden parlamenti képviselőnél sokkal jobban ismerik a demokrácia működését és fogalmát!


A diákok véleményt mondanak és nagyon határozottan állnak ki véleményük mellett. Ezek a diákok elmennek regisztrálni, elmennek szavazni és az urnák felett is ítéletet mondanak Orbán Viktor rendszeréről. Ezek a diákok konstruktívak, a diákoknak érveik vannak, nagyon kemény és tiszta érveik.


Balog Zoltán ne csodálkozzon, ha a diákok nem ülnek le vele tárgyalni. Súlytalan, alkalmatlan alak. De mindenkinek, ki lemer velük ülni tárgyalni, fel kell készülniük, hogy ezek a diákok tájékozottak, logikusak, és nagyon szeretnek gondolkodni. Ezek a diákok tanulni szeretnének és nem bulizni az Egyetemeken. Nem fénymásolóval akarnak diplomát szerezni, hanem a tudásukkal. Ezek azok, amit a parlament többségéről nem lehet elmondani.


Orbán ne csodálkozzon, ezek a gyerekek élete legizzasztóbb tárgyalásra fogják kényszeríteni. Orbán a diákokkal fog rémeket álmodni.


A diákokban erő van. A diákok mögött ott vannak a szüleik, ott vannak a tanáraik, ott vannak a külföldi példák. Mögöttük áll Magyarország, hisz ők Magyarország!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...