Ugrás a fő tartalomra

Zöld a szölő?

Ha komolyan gondolták volna, talán lehetett volna más a politika, de nem gondoltátok komolyan. Ideje nevet változtatni, mert az LMP sem más már, mint egy magyar párt a sok közül, semmiben sem más mint a FIDESZ, az MSZP, vagy bármelyik.


nem állnak be semmilyen szövetségbe, nem működtök együtt senkivel, soha, mert egyszerűen féltek támogatni mások ötleteit, mert azt hisztek, hogyha beálltok mások közé, akkor eltűntök a mélyben. Pedig pont azért fogtok eltűnni, mert nem tudtok együttműködni, pedig ez a politika lényege.


Lehet más a politika, ha a végre felmérnétek, hogy a gondokat meglehet oldani, ha együttműködtök. Nem kell mindenben egyetérteni másokkal, de ha a kérdés fontos, akkor nem durcáskodni kell, hanem együttműködni másokkal.


Most tulajdonképp a lét a tét. Magyarország, a köztársaság, az emberek jövője. Megállítjuk-e Orbán ámokfutását, vagy sem. Orbánt csak összefogással lehet megállítani. Aki ebből kimarad, az fekhet mellé a temetőbe.


Addig viszont nem vagytok más, mint egy csapat durcás gyerek, akik kaptak egy lehetőséget.

Megjegyzések

  1. fillérbaszó vadászoktóber 28, 2012 5:55 de.

    2000-es évek elején, mikor a fideszt szalámizta sok jobboldali, vagy annak vélt párt a választásokon (FKGP, MIÉP, MDF, MDNP, félig-meddig Centrum Párt ...) és a fidesz kezdte ezeket a pártokat bedarálni, együttműködés címszóval (egy a tábor, egy a zászló), akkor a balosok hogyan ugattak hogy az nem demokratikus felfogás, meg mi lesz a sokszínű parlamenti demokráciával és hasonló lózungok.

    Most meg ugyanezek az emberek hogyan köpködnek az LMP-re mert az nem áll be feltétel nélkül Libásék és az MSZP mögé. Most mi van a "sokszínű parlamenti demokráciával" ballibbantak? Nem álszent ez egy kicsit!

    VálaszTörlés
  2. Össze sem hasonlítható az akkori helyzet a mostanival. Egyszerűen a demokrácia védelméről van szó - és ebben jobboldali felfogású ismerőseim is egyetértenek velem, - ez annullál mindent. Orbán nem jobboldali, nem baloldali, csak egy -rossz értelembe vett - populáris barom, aki arra építkezik, hogy az emberek leszoktak a gondolkodásról. Mondhatni a gondolkodók és a kényelmesek csatája lett ez.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése