Ugrás a fő tartalomra

#65. A miskolci srác esete a számlakivonattal

Napok óta nem fér a fejembe, és már aludni sem tudok tőle. Álmatlanul forgolódok és újra és újra végig játszom a fejemben, de az eredmény mindig ugyanaz. Ez nyugtalanít.

A miskolci srác fiatal, demokrata, ambiciózus. Harmincegy-két évesen jogi doktor, Miskolc alpolgármestere, országgyűlési képviselő. Zsiga Marcell.dr. Zsiga Marcell, a miskolci srác

Ő az a képviselő, aki két helyről vett fel költségtérítést. És ez nem fér a fejembe. Mert lássuk csak mi történhetett.

Egy. Zsiga Marcell nem tudott róla és nem olvassa a számlakivonatát. Vagy mert nem tud olvasni, vagy mert nem szokta, mind a kettő nagy hiba egy alpolgármester esetében. Ha valaki a saját számlájával oly felelőtlen, hogy havi öt percet nem szán rá, az mit tehet a város pénzével? Vajon felfogja-e mit ír alá, vagy minden papírt szignóz, esetleg félre tesz, elhány, mint a saját számlakivonatával tette? Vagy csak olyan hanyagul olvassa el, hogy fel sem tűnik neki egy laza százezres tétel? Hanyag ember az alpolgármester? Alpolgármesternek való az ilyen? Rá lehetne bízni akár csak egy lyukas garast is?

Kettő. A jogi doktorátussal rendelkező Zsiga Marcell nem hallott arról a törvényről, hogy mint országgyűlési képviselő nem vehet fel egyszerre két helyről költségtérítést. Elhiszem, hogy egy jogász sem ismerheti az összes jogszabályt, de azért minden ember tisztában van ezzel a szabállyal, aki legalább hetente egyszer néz híradót, hisz páréve olyan nagy csinnadrattával fogadta el a mélyen tisztelet Tisztelt Ház, hogy  csak a sortűz hiányzott az aláírás mellől. Másfelől lehetséges, hogy dr. Zsiga Marcell oly ügyefogyott, ügyetlen ügyvéd, hogy elkerülte mindez a figyelmét. Ebben az esetben a helyében letennék a tiszteletet sugárzó doktori címről, de nagyon gyorsan.

Harmadszor. Dr. Zsiga Marcell nem ügyefogyott és ügyetlen ügyvéd, hanem egy elegáns csaló, aki féléven keresztül jól lenyúlta a pénzt, és talán meg sem fordult a fejében, hogy valakinek ez feltűnik, az pedig pláne nem, hogy a sajtóban közzéteszik, hisz jobboldali média van. Magyarul egyszerűen hülyének nézett minket, választókat.

És most ott áll a sikeres miskolci srác, magasan kilógva a tömegből, és hebeg-habog a sajtó előtt, hisz nem tudja eldönteni melyiket jobb bevallani: ő volt a hülye, vagy csak a választókat nézte annak.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...