Ugrás a fő tartalomra

#64. Schmidt Pál orra


„Negyven éve vezető vagyok, ha hozzám valaki bejön egy állásért, nem is kell megszólaljon, csak tegyen felém három lépés, vagy négyet, hogy már meg is szagolhassam, én kiadom a bizonyítványát. Még azért udvariasságból belenézek az életrajzába, bólogatok egy kicsit, és már tudom, hogy fölveszem vagy nem.”



S akinek ilyen orra van a tehetséghez, nem más, mint Schmidt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Többen egyetértenénk vele, ha orrának e becses érzékenységét inkább valamely illatszergyártónál kamatoztatná, esetleg a vámosoknál szagolná ki a zugárút, vagy még inkább, ha a most eltűnő pénzek nyomába szegődnie, mielőtt a szaguk is eltűnik. Sokkal hasznosabb lenne az az orr, mint most, ahogy bohócot csinál magából és minden magyar emberből.


"A lányok teste a legfontosabb… Félre ne értsenek! Mint biológiai vagyont gondolom."

És EZ a Magyar Köztársaság Elnöke? Ugye ez csak valami politikai kabaré kandi kamerája! Ugye tényleg félreértem, és nem arról beszél Schmidt Pál, hogy a lányait külföldre exportálta, holnap pedig hivatalosan is megnyitja a III. Magyar Lánykereskedő ZRt. külképviseletét Dubajban? Biológiai vagyon? Főző, mosó, takarító, gyereket szülő bio-robot? Hol él? Ekkor hülyeséget, a magán és mindenki máson kívül levő Mádl sem mondott a legrosszabb pillanataiban! Pedig sokan azt hittük ennél nincs rosszabb! Van! Van aki ilyennek született! Szegény...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...

Gázok

  Mint a fickó – elnézést, de nincs rá más szó – befingik a szobába, majd ki slisszol onnan: ilyen Demeter Szilárd viselkedése. Sorosozik egyet, szítja az amúgy sem szűnő gyűlöletet, majd hirtelen, mintha magába szállna, visszavonul. “Pardon” – mondta, mintha csak a lábára lépett volna valakinek a villamoson csúcsidőben. Csak hogy ez kevés. Miután közzé tették és felkapták, nem lehet meg nem történté tenni egy publicisztikát. Miután Izrael tiltakozott, a zsidó szervezetek megsértődtek, már nem lehet kiradírozni a cikket. Mint amikor valaki a szobába fingik, s utána kislisszol az ajtón. A szag itt maradt, a kár megtörtént. Olyanokat is sikerült Demeter Szilárdnak maga, a Fidesz és Magyarország ellen hangolnia, akiket nem szeretett volna. Sőt fokozni is sikerült azzal, hogy sikerült olyanokat írnia, hogy egyeztetett korábban a zsidó barátaival, akik egyet érettek vele. Ha ezek a barátok tényleg léteznek, akkor vagy nem barátok, vagy nem zsidók – ám mindenképp hülyék. Mert ezzel a cik...