Ugrás a fő tartalomra

#55 Hideg

Láttam M. szemében a csodálkozást, mikor nem értettem meg, mi csodálatos van abban, hogy advent első hetében esik a hó. Fáradt voltam neki elmagyarázni, hogy a világ legszebb hóesése is mennyire csúnya lesz, ha a hópihéken túl meg látom az út túl oldalán azt a kis kuckót, amit az utóbbi hetekben erősítettek meg a hajléktalanok.

Nem merek belegondolni mit érez az, akinek ilyen időben nincs hova mennie, beleborzongok abba, hogy én már este fáztam, mikor alig volt -3, reggelre lement -7-re, és van ahol ennél is hidegebb van: mínusz tizennégy fok! Gyilkos éjszaka!

Kinézek az ablakon, keresem az időnként feltűnő, pislákoló tüzet, és bűntudatom támad, szégyenérzet, amiért nem tudok segíteni. Szégyenlem magam azok helyett is, akik szerint a hajléktalanokat ki kell seperni a városból, kitiltani a közterületekről. Szégyenlem, hogy ez nekik a megoldás.

Van olyan, aki önnön magának köszönheti, hogy velem szemben lakik a bozótosban, de olyankor, amikor a devizahitelesek sorra veszítik el házukat, lakásukat, amikor mindennap több ember kerül az utcára, mint amennyi munkahelyet talál, azt hiszem nincs jogom mérlegelni ki miért került az utcára, csak azt látom, hogy egy ember fekszik kint, s nincs ami megvédje a hidegtől, a metsző széltől.

Arra gondolok, mennyivel értelmesebb lenne a vita és jobb az ember közérzete, ha a kormányt nem az mozgatná, hogy saját kényelme érdekében hogyan tegye rá a kezét az emberek vagyonára, hanem azon munkálkodna, hogy kevesebben legyenek azok, akik egész éjjel kint vacognak.

A hideg nem válogat, mindenkit egyformán mar. De a szerencsésebbek megtehetik, hogy elbújjanak előle.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...