Ugrás a fő tartalomra

#51 Az őrület tombolása

EZ maga a pokol. Az agyrém.


Természetes élőhelyükön megfigyelni a gyerekeket? És ennek a nőnek van két gyereke és két unokája? És felnevelte, vagy felneveltette őket? Esetleg már eleve diplomás 23 évesnek szülte őket? Másképp elképzelni sem tudom, hogy engedhet ki ilyen gondolatokat. Esetleg az egyik mesterét Mengelének hívták? Jó, hogy nem fejforma alapján dönti el, hogy ki mi legyen, mint az Isteni színjátékban...


Tévedés ne essék, a gyerekek nem egyformák, de megérdemlik, hogy egyformaként induljanak. Igen, van akinek segítségre lesz szüksége, de nem egyszerűbb eldönteni az iskolában? Egy gyerekben annyi minden rejtőzhet. Senki, de senki nem tudja megmondani, egy hatéves mire lesz képes, mit tud majd holnap. Megérdemlik, hogy egyenlők legyenek mikor kezdik.


Lesz olyan, aki több odafigyelést igényel. Van olyan, akinek kétszer kell elmondani valamit. Lehet, hogy valaki elakad a szorzótábla egy-egy soránál, de megérti, és kis odafigyeléssel akár közgazdász lesz.


Lehetőség. Erről szól az egész. És arról, hogy kötelességünk többet nyújtani gyermekeinknek, mint amit mi kaptunk. Kötelességünk lehetőséget nyújtani nekik, több lehetőséget. Ha nem megy, akkor lehet korrepetálni, ha nem megy, akkor lehet lassabb, speciális osztályba irányítani, de kérem ne ránézésre döntsük el! Inkább legyen ezer oldallal kevesebb szabály, és legyen több lehetősége a pedagógusnak és a szülőnek, rugalmas programokat szeretnék, azt hogy az aspergereseket is belehessen vonni az iskolába, és az autistákat is - végül is csak annyit, hogy mindenki megtalálhassa a maga sávját, ahol tud tanulni és elsajátíthat mindent, ami kell, ami fontos.


Adjuk meg a jogot mindenkinek a tanulásra, és arra, hogy bármikor válthasson fölfelé, és ne tereljük, hanem foglalkozzunk a lemaradókkal. Adjuk vissza a gyerekeknek a gyermekkort, de tanítsuk meg mindenre őket, ami az egyre összetettebb életünkhöz kell. Tanítsuk meg őket a devizahitelezésre, a csalók elkerülésére, a közlekedésre, politikára és a bürokráciában való eligazodásra; az önkifejezés módjaira és egymás elfogadására, matematikára - csupa hasznos dologra. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy gondolkodó felnőttek legyenek.


Idealista vagyok? Talán. Tudom, nem könnyű megvalósítani ezeket, de az alapok jók. Ha nem tesszük tönkre ezeket is végleg, akkor még sikerülhetne is közelebb kerülni a megvalósuláshoz. Az utóbbi hetek-hónapok viszont arról győztek meg, hogy adott egy büfészakos államtitkár, aki kapott egy kalapácsot és azzal addig ütögeti az oktatást, amíg van mit.


Valaki állítsa meg Terézanyut Hoffmann Rózsát!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...