Ugrás a fő tartalomra

#38 BEíratkozási mizéria 2010

A legtöbb országban amikor bevezették a számítógépeket a bürokrácia egyszerre felgyorsult és kisebb lett - legalább látszólag. Egyetlen hely van az egész hétmilliárdos bolygónkon, ahol ennek egyenesen az ellenkezője történt: Magyarország.


Vegyük az egyik legegyszerűbb esetet: az egyetemi beiratkozást.


Valamikor még az ős-hős korban ez a legegyszerűbb volt: kitöltöttél egy formanyomtatványt, amiben megerősítetted, hogy továbbra is ott akarsz tanulni, vagyis eszed ágában sincs meggondolni magadat és odaadtad az ügyintézőnek és az indexedbe bevezetted a tárgyakat melyeket tanulni akartál, vagy legalábbis tanulnod kellett (volna).


Aztán bejött a kredites rendszer, ami annyival bonyolultabbá tette ezt az egészet, hogy ellenőrizni kellett, hogy az előfeltételeid megvannak-e. Ekkor előugrottak ez egyik egyetemországi törzs tagjai, hogy ez kézzel hosszadalmas és rávették az egyetemi egyesült törzsek választott királyát, hogy paktáljon le egy varázslóval, hogy az ő dolguk könnyebb legyen.


Le is paktált, de a varázsló gonosz volt és egyetem népeire sok aranyért szörnyet szabadított kapzsiságból, ezt nevezték Neptunnak. Az Egyetem megrontója lett ez a s szörny, mely mindent összekavart, mindent megnehezített. Az ügyintézőknek egyeztetnie kell az indexet a Neptunnal, a Neptun okoskodik a beiratkozáskor, a tárgyfelvételkor, Ő mindent jobban tud, még a királynál is, adóztat, keresztbe áll és akadályoz.


A deákok pedig, mint megannyi Sárkányölő (pontosabban Neptun-ölő) küszködik tovább hogy évek múltán meggyőzve más törzsbelieket a Szent Grálhoz érjen, ami egy papír állítólag, melyre azt írják arany betűkkel: Diploma.


Ennyi volt mese volt, ha nem hiszed nem baj, én sem láttam még ilyet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bölcsek játéka

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez. Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fides...

Karikó-tragédia

 Ünnepel az ország: dr. Karikó Katalin visszatért. Igaz csak ideiglenesen, inkább családlátogatás jelleggel, de ha már itt van, akkor a miniszterelnöktől kezdve az MTA-n és a szegedi polgármesteren át a Szegedi Egyetemig mindenki akart vele egy közös fotót, egy húszperces beszélgetést. És persze csak úgy záporoznak az elismerések és díjak. Csak egy valamiről nincs szó: hogy a Karikó Katalin életpályája mögött milyen tragédia húzódik meg. A miniszterelnök miután smúzolt egyet a legújabb “hazai büszkeségünkkel”, kijelentette, hogy nem kér többet a Pfizer vakcinájából, mert van elég és amúgyis jövőre lesz magyar vakcina is. Pedig magyar oltóanyag nem csak lesz, de már van, legalábbis lehetett volna. Ha nem építjük le harminc évvel ezelőtt Karikó Katalint. Tévedés, nem akarom számon kérni az akkori szegedi akadémiai közösségen, hogy miért nem látott a jövőbe. De riasztó, az amúgy teljesen elhallgatott statisztika, hogy a magyarnak született 10 Nobel-díjas közül csak kettő volt magyar a...

Repülőhiba

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők ( ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott ) és kötelek. Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget. Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hog...